Alsóörs gyönyörű balatoni üdülőhely, hatalmas stranddal, selymes vízzel, napsugárzással, kényelemmel. A Somlyó-hegy lábára épült Árpádkori települést elsőként 1200-as okleveleinkben említik.

A középkorban a királynéknak voltak itt birtokaik, s ekkor vette kezdetét a vöröskő bányászata.A török idők sem múltak el nyomtalanul a falu életében. 1570-ben Bornemissza János, pápai várkapitány feltehetően a suhatagi dűlőben ütközött meg az oszmán túlerővel. A régmúlt emlékeit ma is őrzik az ódon utcácskák, a permi vörös homokkőből rakott, vastag falú házak, udvaraikon faragott vályúkkal, itatókkal, mesterien kiképzett kútkávákkal, kapuikban zömök kerékvető kövekkel. A parasztember valaha maga emelte, építette hajlékát. Mára szinte kihalt az a nemzedék, amelyik utánozhatatlan ügyességgel formálta meg az időtálló, szép nádtetőket. Erre felé számos szőlőbeli hajlék, pince, római alapfalakra épült. Kialakult a fürdőtelep, megalakult a fürdőegylet. Annak idején panziók, ma számos vendéglátóhely, önkiszolgáló étterem, disco várja a nagyközönséget. A hegy oldalában megbúvó értékes arborétum szélében áll a középkori, tornyával messzire intő templom. Értékes építészeti megoldásokat, 13, századi kegyúri karzatot, gótikus falrészeket csodálhatunk meg benne. Szomszédságában, a Petőfi-közben Európa-szerte híres műemlék: a későgótikus kisnemesi udvarház, amit turbános kéménykiképzése után egyszerűen csak törökháznak nevez a nép. A Balatonra néző, hatalmas, dongaboltozatos, kőpincés, faragott kőkeretes főbejáratú ház a tősgyökeres Guáth család tulajdona volt. Kivételes kincs nemzeti értékeink között! Kirándulásra csábít a falu környéke is. A Csere-hegyen épült Horthy Miklós kilátót 1935-ben avatták. Veszprém, Somogy és Zala megyére esik innen a tekintet. A Balaton, a Bakony együttes sugárzásának e kivételes földrajzi pontjára rövid sétányi erdei út vezet. A táj egyszerre idézi föl a múlt romantikáját, s a jelen rácsodálkozásra érdemes értékeit, szépségeit. Megéri a fáradságot, különösen, mivel a kilátót és környékét 2003-ban hozták rendbe. Bővebb információkat a programok menüpontban talál.

info@hotelaranysas.hu